November havi jóslatok
2018.11.01. 21:27
Általános: Hogyha nem elég határozottak, könnyen keveredhetnek rossz társaságba, és olyan dolgokat tehetnek, amiket előzőleg már elhatároztak, hogy többet nem csinálnak, vagy csak mértékkel (pl alkohol fogyasztás). A környezet hatása miatt újra elszaladhat velük a ló. Ez nem csak azért kedvezőtlen, mert előzőleg már máshogy döntöttek, és a kitartásukon esik szégyenfolt, a másik baj, hogy így a szerencséjüket sem tudják kihasználni, elszalasztják a sors adta lehetőségeket, nem azzal foglalkoznak, ami időszerű. A szembenézés ezután önmagukkal mindenképp nehéz lesz.
Nagy nyereményt jelez a kártya, szerencsejáték/ sorsoláson kapott akár főnyereményt is elvihetik, ez a hónap 3 hetében lesz várható.
Munka/Pénz: Munkába kiválóan helyt tudnak állni. A nehézségeket át tudják hidalni, a nézeteltéréseket elegyengetni. Kiváló időszakot jelez a kártya: kollégákkal való harmonikus együtt működés, ügyfelek elégedettsége, főnök elismerése.
Aki munkát keres, neki nem lesz könnyű, mert már a hónap elején több lehetőséget is kap, és választania kell. Mindkét munka hosszú távra szól, de el kell dönteni azt választja-e, ami a szívéhez közel áll, vagy azt, ami jobban megéri.
Egészség: Fejfájás, fogfájás, gyomorpanaszok jelentkezetnek. Influenza többeket is levesz majd a lábáról.
Párkapcsolatban élő nő: Hullámvölgyes időszak, harmadik személy közeledik, környékezi Önt, de a párját is jobban megnézik az ellenkező neműek. Ez most mérföldkő a kapcsolatukban, vajon enged-e a csábításnak?
Párkapcsolatban élő férfi: Kifejezetten kellemes időszakot jelez a kártya, szép, harmonikus mindennapok, erotikus éjszakák. Ha most nem mozdulnak ki. és nem utazgatnak, akkor is minden jól, és vitamentesen alakul. Párjával teljesen egymásra tudnak hangolódni. Szerelmes napokat, romantikus pillanatokat élhetnek meg.
Egyedülálló nő: Ismerkedésre kedvező az időszak, kalandok, románcok is kialakulhatnak. Spontán találkozásokból is szövődhetnek szerelmi kapcsolatok. Élvezze ki a pillanatokat és kényeztetést.
Egyedülálló férfi: Ismerkedésben látszanak kudarcok, a dolgok nem úgy alakulhatnak, ahogyan Ön tervezi, ez akár összeomlást is eredményezhet, de csalódottságot mindenképp magával hoz. Érdemesebb, ha olyan emberrel beszél meg találkozót, akit már ismer annyira, hogy ha igent mond, ott is lesz. Új emberek meg Ismerésére ez az időszak nem túlzottan kedvező.
Kedvező: Pénzzel kapcsolatos tevékenységekre (üzletelés, kiadás, „pénz pénzt fial), baráti összejövetelekre, gyermekekkel való időtöltésre
Kedvezőtlen: Hosszú távú utazásokra, éjszakai életre, spórolásra, takarékoskodásra
|