Ezotéria, spiritualitás, jóslás
Cigánykártya
 
Mandala

Kapcsolódó kép

 
Gyermek

Tükrözi az élethez való hozzáállásunkat.

 

Létrehozás. Újítás, minden, ami belőlünk fakad, mégsem egyek velünk.

Cselekedetként valami új elkezdése, első lépések megtétele.

Újszerűség, nyílt szókimondás, valami születőben lévő dolog,

megújuló erő. Gyermek, cég, alkotás.

Friss ötlet, tervek, ami inspirálja a kérdezőt.

Új munkahely, új szerelem, új élmény, új dolog.

Nyitva álló lehetőség.

Megoldás a problémákra. (régi dolgokra is).

 

 

Ü𝔃𝓮𝓷𝓮𝓽𝓮/𝓚é𝓻𝓭é𝓼𝓮

Egyrészt figyelj oda gyermekeidre.

 

Másrészt ne szalaszd el, újonnan jött lehetőségeidet,

de légy óvatos, és kerüld a túlzott naivitást. Optimizmussal,

előítéletek nélkül, de szilárd alapokkal vágj bele az új tervbe.

 

𝓢𝔃𝓮𝓶é𝓵𝔂𝓳𝓮𝓵ö𝓵ő𝓴é𝓷𝓽

Kérdező gyermeke, unokája.

Ártatlan, tisztalelkű, érdeklődő, kiváncsi, játékos, a jelenben élő,

feltétlen bizalommal rendelkező nyitott ember, aki túl naiv és könnyelmű,

e mellett felelőtlen is lehet.

 

 

𝓝𝓮𝓰𝓪𝓽í𝓿 𝓴𝓾𝓵𝓬𝓼𝓼𝔃𝓪𝓿𝓪𝓴

Tapasztalathiány, átgondolatlan ötletek, amik kudarcba fulladnak,

szertelenség, kicsapongás.

 

𝓟𝓸𝔃𝓲𝓽í𝓿 𝓴𝓾𝓵𝓬𝓼𝓼𝔃𝓪𝓿𝓪𝓴

Új élmények, pozitív energiákkal töltődés, szabadság,

felhőtlen boldogság, kreativitás, önkifejezés.

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Jegyeknek
 
Érdekességek
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM