November havi jóslatok
2018.11.01. 21:39
Általános: Régebb óta húzódó vitás viszony újabb heves összetűzéseket eredményez. Szükséges csillapítani az indulatokat és fegyverszünetet kötni. A lapok üzenete: foglalkozzon önmagával, saját érdekében tegye a békülésre való lépéseket. Ez nem problémakerülés, és nem is lezárás, csak átmeneti béke. A végleges megoldás később érkezik el. Ebben a hónapban sok segítőjük is lesz, akik bíztatni fogják Önöket a terveik megvalósításában.
Munka/Pénz: Kevesebb megterhelő és fárasztó feladat vár rájuk, mint az elmúlt időben. Tudnak kicsit pihenni, lazább lesz a munkahelyi légkör, ennek csak esetleges pletykálkodások lehetnek elrontóik, amit most nagyon magára vesz a Halak jegyű. Engedje el a füle mellett, a rosszindulatú pletykákat és az alaptalan vádaskodást.
Egészség: Halak jegyű emberek jó egészségnek örvendhetnek a novemberi hónapban. Mondhatni „elkerüli őket a betegség”. De fontos a megelőzés is, ha tehetik, menjenek alternatív kezelésre. Halak gyermek kaphat el kisebb betegséget (köhögés, megfázás).
Párkapcsolatban élő nő: Mintha azt érezné, hogy Ő az, aki többet meg tesz a kapcsolatért, Ő küzd jobban, Ő szervez programokat amiket, élveznek egyaránt, de a párja nem tenné meg, ha rajta múlna nem mozdulnának ki. Ha dafke bezárkózik és Ön se szervez, akkor az otthonlét beleunást eredményezhet, és a különlétből fakadó mélypont miatt, akár alkoholhoz is nyúlhat. A megoldás: ne akarjon bosszút állni a párján, maradjon olyan amilyen: pörgős és lelkesedését ragassza át párjára is.
Párkapcsolatban élő férfi: Rendkívül előnyős lapállás: amit eddig hiányolt, vagy úgy érezte kevés volt, azt ebben a hónapban megkapja, Törődés, gondoskodás, nyugalom és szerelem egyaránt. Jövés-menés, vidámság, minden úgy alakul, ahogy szeretnék, még terveznie sem kell, a párja elvarázsolja Önt. Mindenben azt adja a mi az ön kívánsága. Fejezze ki párja iránt a megbecsüléstét, értékelje őt, mindössze ennyit tegyen, és élvezze a pillanatokat.
Egyedülálló nő: Úgy érezheti, hogy érzelmi élete, állóvíz. Van remény. Hagyjon fel az irreális elképzeléseivel a nagy Őről. Legyen laza és spontán. A legváratlanabb helyzetekben bukkanhat fel, az a férfi, aki leveszi a lábáról.
Egyedülálló férfi: Olyan fába vágja a fejszéjét, amibe bele törik. Egy olyan nőt környékez, aki érzelmileg sebzett, és nagyon sok időre van szüksége, hogy újra tudjon hinni és bízni. Az, amit Ön szeretne, és el is ér, hogy vidámnak látja, mosolyt tud csalni az arcára, csak átmenetileg oldja fel benne a bánatot. A nő még be is fog zárkózni, így joggal érezheti úgy, hogy ez nem fog menni, erre nincs elég energiája. Gondolja át, mit veszíthet, ha tovább próbálkozik, illetve mit veszít akkor, ha elengedni a nőt. Ha a nő szándékosan ellöki magától, akkor érdemesebb továbbállni. Új ismeretségeket, váratlan találkozásokat is tartogat a hónap vége.
Kedvező: Hivatali ügyek elvégzése, természetjárás, kirándulás, családi összejövetelek, rokonlátogatás
Kedvezőtlen: Tanfolyamok, vizsgák, új sportok elkezdése (kifejezetten: küzdősportok).
|